G-8M031ER460
top of page

Nézzen be a műtőbe!

Fényképes beszámoló egy laparoszkópos ivartalanító műtétről.


Első lépésként vénakanült helyezünk az állatba, amelyen keresztül a műtét során infúziót- illetve az előkészítés során az első adag nyugtatót kapja. A bódítást követően az aneszteziológus légcsőtubust helyez a páciensbe. A légcsőtubuson keresztül az egyik legmodernebb altatógáz és oxygén keverékét kapják az állatok, illetve ezen eszköz segítségével hárítható el egy esetleges légzésleállás.

Ezt követően előkészítik a műtéti területet, majd megtörténik a bemetszés.

Ezután következik a kamera portál és a munkacsatorna behelyezése.

A kamera és a fényforrás lehetővé teszi, hogy a sebész egy nagy felbontású monitoron az állat belső szerveit méretarányosan láthassa.



A petefészkek eltávolítása elektrosebészeti eszközökkel történik. Ezek olyan speciális csipeszek, amelyekbe két elektromos pólus van beépítve a csipesz mindkét megragadó pofájában. Így az elektromosság csakis a két pofa között, azaz a csipeszbe fogott szöveten keresztül tud haladni.

Az elektromos vezérlőegység rendkívül precízen megméri a csipeszbe fogott szövet ellenállását és szövettani összetételének elektrosebészeti jellegzetességeit.


Ezáltal éppen olyan frekvenciájú és nagyságú áram halad át a befogott szöveten, mint amekkorára szükség van ahhoz, hogy a szövetben haladó vérerek bezáródjanak.

Ez a modern módszer nagyságrendekkel biztonságosabb, mint a hagyományos varrófonallal való lekötés. A varrófonal lekötések lecsúszhatnak, olykor irritációt- gyulladást okoznak.




Az elektrosebészeti módszer közel százszázalékos megbízhatóságú. Az eképpen elhatárolt szövet végül átvágásra kerül. Néhány ilyen művelettel a petefészek, annak burkával együtt eltávolításra kerül. A lemetszett petefészkeket egy speciális megragadó csipesz emeli ki a hasüregből.


Comments


Commenting on this post isn't available anymore. Contact the site owner for more info.
Kérdése van? Írjon nekünk!

Köszönjük levelét!

ELÉRHETŐSÉGÜNK

Telefonszámunk

06 30 440 9900

Email

Műtéti időpontok

Telefonos egyeztetés alapján

Műtéti helyszín

MOHÁCS, Dózsa Gy. út 18.

Spaniel

©2022 created by Túri Blanka

bottom of page